Balzsay idei második meccsét is megnyerte (Fotó: Hegedüs Gábor - archív)

A péntek esti összecsapáson a magyar öklöző a negyedik menetben, egy bal felütéssel vetett véget a küzdelemnek. A mérkőzést eredetileg hatmenetesre tervezték.
„Az első menetben kimondottan görcsös voltam, nagyot akartam ütni. A másodikban egy jobbhoroggal sikerült leütnöm az ellenfelem, a mérkőzésvezető ekkor még nem számolta ki. Ennek örültem, mert így több időt tölthettem a ringben. Aztán a negyedik menetben egy balfelütésem betalált a máj tájékán, ez nagyon fájhatott Nikolicsnak, a bíró ki is hirdette a K.O.-t. Jobban bokszoltam, mint a nyáron, de nem vagyok magammal százszázalékosan elégedett" – nyilatkozta Balzsay Károly az összecsapás után a Nemzeti Sport Online-nak. 
„Az is igaz, hogy most felszabadultabb vagyok, sikerült még egy lépcsőfokot megtennem a visszatérés során" – tette hozzá.
A korábbi világbajnok Balzsay, aki immár 23 győzelemnél tart a profik között, tavalyi két veresége után először idén júliusban bokszolt, akkor az ötödik menetben kiütötte a francia Aziz Daarit.

A Ferencváros nem játszott jól, de begyűjtötte a három pontot (Fotó: Thumbász Hédi)

„A győzelemért sohasem kell elnézést kérni, de tény, ennél sokkal jobban is játszottunk már, más kérdés, hogy sokszor ennek ellenére nem szereztünk egy fél pontot sem. Nem voltunk jók, de nyertünk, ez a fontos" – értékelt a Haladás ellen 2–1-re megnyert találkozót követően Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője, aki egyetértett azzal, hogy a csapatjáték néha döcögött a mérkőzésen.
„Az egerszegi és a siófoki meccsünk még bennünk volt, emiatt kissé görcsösek voltak a játékosok. Nem volt meg a kellő higgadtság a befejezéseknél."
Az FTC-t irányító szakember Marko Ranilovic teljesítményét is értékelte. A Fradi már több pontot veszített a bajnokságban az aktuális kapusa kapitálisa hibája miatt, ezúttal azonban sokat köszönhetnek a fővárosi zöld-fehérek Ranilovicnak.
„Az volt a bajom eddig, hogy a kapusok nem hoztak pontot a csapatnak, szerencsére ezúttal Ranilovic sokat hozzátett ahhoz, hogy három ponttal gazdagodjunk" – tette hozzá Prukner.
A másik oldalt irányító Aczél Zoltánnak csapata teljesítménye miatt nem lenne oka a szomorkodásra, csak éppen a jó játék ezúttal nem párosult ponttal, pontokkal.
„Nem, nem vagyok az. Az Üllői úton is bátrak voltunk, támadni akartunk, voltak helyzeteink, sajnos, nem éltünk velük, és nagyon buta gólokat kaptunk" – mondta Aczél.

FERENCVÁROS–HALADÁS 2–1

Felvetődik a kérdés, hogy Marek Heinz bombája is „buta gólnak" nevezhető-e? A Haladás trénere szerint természetesen nem a cseh futballista bombáját kellett volna mindenképpen védeni, hanem előtte nem lett volna szabad hibáznia a csapatnak.
„A felezővonalnál szabadrúgást végzett el a Fradi, és senki sem állt a labda elé, pedig némi csibészséggel elkerültük volna, hogy az ellenfél gyorsan elindítsa a játékot. A második gólnál a szöglet után Maróti Bélának még csak fel sem kellett ugrania. Összességében a teljesítmény miatt nincs okom megszidni a játékosaimat" – tette hozzá a Haladás vezetőedzője, aki szerint Kenesei Krisztián butaságot csinált.
„Hibát követett el. Vége volt a meccsnek, tudnia kell, hogy rá óriási szüksége van a Haladásnak, márpedig az eltiltása nagy kárt okozhat nekünk."
Mint ismert, a Hali csatárát a mérkőzés lefújása után „jutalmazta" piros lappal Szabó Zsolt játékvezető.

14. FORDULÓ

Ferencváros–Haladás 2–1 (Heinz 40., Maróti 61., ill. Oross 83.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Videoton FC	14	9	3	2	30–16	+14	30
2. Debreceni VSC-TEVA	14	8	3	3	29–18	+11	27
3. Zalaegerszegi TE FC	14	8	2	4	27–20	+7	26
4. Ferencvárosi TC	14	8	1	5	22–20	+2	25
5. Paksi FC	14	7	3	4	24–19	+5	24
6. Kaposvári Rákóczi FC	14	7	2	5	21–19	+2	23
7. Lombard Pápa Termál FC	14	7	1	6	25–22	+3	22
8. Budapest Honvéd FC	14	6	3	5	19–17	+2	21
9. Újpest FC	14	5	4	5	25–19	+6	19
10. MTK Budapest	14	5	3	6	18–21	–3	18
11. Győri ETO FC	14	4	5	5	17–16	+1	17
12. Vasas	14	5	1	8	22–29	–7	16
13. Kecskeméti TE-Ereco	14	5	–	9	24–34	–10	15
14. BFC Siófok	14	3	5	6	13–19	–6	14
15. Szombathelyi Haladásm FC	14	2	4	8	16–23	–7	10
16. Szolnoki MÁV FC	14	2	2	10	9–29	–20	8

A Cozma-gyilkosság helyszíne (Fotó: Németh Ferenc, archív)

GULYÁS PÉTER VALLOMÁSA

Gulyás Péter elmondta, látta a betonon fekvő és mozdulatlan Marian Cozma véres pólóját, ám neki egy fekete pólós, bokszoló állásba helyezkedő férfira kellett koncentrálnia, mert az közelített felé és azt kiabálta: „gyertek, kértek még?" Gulyás Péter - vallomása szerint - hátat fordított a férfinak és futni kezdett, mert „nem keresi a bajt". Az utca elejénél azonban találkozott Ivan Pesic csapattárásával, akinek a nadrágja „tiszta vér volt", s megmutatta neki a kórház felé vezető utat -  vallotta Gulyás Pétert.
   
A tanácsvezető bíró ezután ismertette a tanú nyomozati vallomását, amelyben többek közt az szerepel, hogy egy ismerőse a Patrióta lokálban figyelmeztette: „menjünk innen, mert itt a vannak a Beéryék a cigányokkal és balhé lesz". Gulyás Péter vallomása szerint Beéryéket ismeri, s tudta, milyen hírük van, ők a szórakozóhelyeken „csinálják a balhét". (Beéry Iván Tamás és Beéry Csaba veszprémi testvérpár a Cozma-ügy csoportosan elkövetett garázdaság bűnperében vádlottak, míg az emberölési ügyben tanúként hallgatta ki őket a bíróság. Több tanú vallomása szerint ők javasolták 2009. február 8-án hajnalban az Enyingen szórakozó mintegy 25-30 tagú, többségében cigányokból álló társaságnak, hogy Veszprémben folytassák a szórakozást.)
   
Gulyás Péter a rendőrségi szembesítés során Németh Győző, másodrendű vádlottban vélte felfedezni a vele szemben bokszoló állásba helyezkedő és kiabáló férfit. Németh Győző ezt a nyomozati szembesítéskor és a hétfői tárgyaláson is tagadta.
   
A kézilabdázó elmondta, hogy a csapatot nagyon „megrendítette, megrázta" a bűneset, Marian Cozmát pedig úgy jellemezte, hogy "szeretett bulizni, szerette a lányokat, s egy barátságos, nagy gyerek volt".
    A kézilabdás emlékezete szerint menekülése közben azt hallotta mögötte kiáltozni, hogy "állja meg!" és "hozd a fegyvert!". Elmondta azt is, hogy Sztojka Iván harmadrendű vádlottat korábban már látta Veszprémben egy kávézóban, de a többi vádlott ismeretlen a számára.
LUSNYIKOVOT IS MEGHALLGATTÁK
   
Tanúként hallgatta ki a bíróság hétfőn – tolmács segítségével – Jevgenyij Lusnyikovot, az MKB Veszprém orosz kézilabdázóját is, aki közölte, hogy a korábban elmondottakhoz képest, „nem tud újat mondani". A bíró ismertette a sportoló nyomozati vallomását, amely szerint ő csak annyit látott a Patriótával közös épületben lévő ír sörözőből, hogy sportoló társai - Marian Cozma, Zarko Sesum, Uros Vilovszki - rohannak kifelé és az utcán nagy a zaj. Kint azt látta, hogy Cozma körül bokszoló állásban álltak többen is, s egy pillanat múlva már a betonon feküdt mozdulatlanul a csapattársa. Öt-hat kopasz férfi pedig elrohant mellette, s beszálltak egy közelben lévő fekete terepjáróba - vallotta Lusnyikov.
   
Elmondta azt is, hogy Cozma fejét Ilyés Ferenc csapattársuk tartotta a kezében, s "Feri mentőkért kiáltozott". Felfigyelt Zarko Sesumra is, aki panaszkodott, hogy nagyon fáj a szeme - vallotta Lusnyikov. Vallomása szerint a támadóknál fegyvert, kést nem látott.
VÉDETT TANÚK VALLOMÁSA
Egy védett tanú szerint a „vérző fejű” vagy az „elálló fülű kopasz” szúrhatta le Marian Cozmát; az NN-1-es jelzésű tanú nyomozati vallomását a tanácsvezető bíró olvasta fel a Veszprém Megyei Bíróságon, a Cozma-ügyben emberöléssel vádoltak hétfői tárgyalásán.
A tanú kérte a rendőrségi vallomásának ismertetését, ugyanis – mint mondta – már nem tudja feleleveníteni a történteket. Az NN-1-es tanú (egy izmos, magas, 30 év körüli férfi) a rendőrségen azt vallotta, hogy a Patrióta lokál kijárati ajtajában állt, amikor a verekedés az utcán lezajlott, s ő azt látta, hogy Marian Cozmával szemben egy „vérző fejű” és egy „elálló fülű kopasz cigány férfi" állt, és verekedtek a sportolóval. A tanú később - a rendőrségen elé terjesztett fotók alapján - a „vérző fejűben" Raffael Sándor első rendű vádlottat, az „elálló fülűben" pedig Sztojka Iván harmadrendű vádlottat vélte felfedezni.
   
A tanú nyomozati vallomása szerint Marian Cozma egy támadóját eltalálta egy ütéssel, az hanyatt esett (emlékezete szerint az „elálló fülű" volt), majd Cozma egy kaszáló mozdulatot tett a kezével, ám ezután a szívéhez kapott, és összecsuklott. A tanú szerint Ilyés Ferenc kézilabdázó kapta el Cozmát, és fektette le a földre, majd azt kiabálta: „ne bántsátok, hagyjátok". A tanú úgy vallott a rendőrségen, hogy szerinte csak a „vérző fejű" vagy az "elálló fülű" szúrhatta le a sportolót.    
Az NN-1-es tanú azt is vallotta, hogy a szúrást nem látta, és kést sem látott senkinél sem. Viszont hallotta, hogy az „elálló fülű kopasz" azt kiabálja: „na, most gyertek, köcsögök", majd belerúgott a földön fekvő Cozmába, és elrohant.
   
A tanúnak a tárgyaláson a vádlottak közül senki sem volt ismerős, nem ismerte fel Raffael Sándorban a „vérző fejűt" és Sztojka Ivánban sem az „elálló fülűt", illetve többször is ellentmondásba keveredett – védői kérdésekre adott válaszaiban – a rendőrségi vallomásával.
Nem tudott választ adni például arra a védői kérdésre, hogy miért emlékezett a bűneset után fél évvel - novemberi  kihallgatásakor - sokkal alaposabban a történtekre, mint első kihallgatásakor, amely mindjárt a gyilkosság napjának délutánján történt. A hétfői tárgyaláson azt is megjegyezte, hogy nem is látta verekedni a „vérző fejűt". „Most így emlékszem" – mondta.
Az NN-2-es jelzésű védett tanú (középtermetű, vékony testalkatú, 25-28 év körüli férfi) vallomást tett a bíróságon, s elmondta: Gulyás Péterrel, az MKB Veszprém kézilabdázójával beszélgetett a Patrióta lokállal szomszédos ír sörözőben, amikor valaki beszólt nekik, hogy „menjetek el, mert balhé lesz". Azt látta még, hogy a kijáratnál Ilyés Ferenc „két kopasz cigánnyal" beszélt. Kint a lokál előtt arra lett figyelmes, hogy „hirtelen balhé lett", s látta Marian Cozmát elzuhanni, a feje „nagyot szólt" a betonon. Körülötte emberek ugráltak - mondta. Az NN-2-es tanú vallomása szerint valaki azt kiáltotta: „hozzátok a pisztolyt". 
A tárgyalás kedden újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban  gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet, életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Erdei Zsolttól megijedt ellenfele (Fotó: Czagány Balázs – archív)

Egyetlen addigi felhozó mérkőzése sem tűnt olyan fontosnak Erdei Zsolt (17–0, 12 K.O.–T.K.O.) életében, mint a 2003. november 15-i. Tudnivaló volt: ha Madár sikerrel veszi az algériai születésű, de francia színekben bokszoló Ramdane Serdjane (14–11–1, 5) elleni, nyolc menetre tervezett bayreuthi ütközetet, már csak egyetlen „igen" (helyesebben: ja) szócskán múlik, hogy a következő esztendő januárjának közepén megmérkőzhessen Julio César Gonzálezzel a WBO (Bokszvilágszervezet) világbajnoki övéért.
A Budapest Sportarénába tervezett rendezvényre szinte mindenki az áldását adta (ekkor már csupán Németországból hiányzott a megerősítés), így ha Erdei meggyőző produkcióval veri meg arab riválisát, várni lehetett, hogy az utolsó kérdőjelek is eltűnnek.
Persze az est magyar főszereplője figyelmeztetett. „Most még csak Serdjane-ra szabad összpontosítanom. Foglalkoztatni persze foglalkoztat a González elleni összecsapás, még ha nem is tudatosan erre figyelek. Az én agyamban egyelőre kizárólag a francia bunyós elleni mérkőzésem van. A pénteki mérlegelésen végre láthattam őt, így most már jobban érzem magam, mert tudom, kivel bokszolok, hogyan néz ki.
Hogy mi róla az első benyomásom? Fél fejjel magasabb nálam, és ez teljességgel szokatlan. Az egy fejet szoktam meg... Komolyra fordítva a szót, Serdjane nem egy izompacsirta, de elég erőteljesnek tűnik, simán kinézem belőle, hogy jön előre, folyamatosan üt-vág, ahogyan terjesztik róla. Oda kell figyelnem, higgadtan, nyugodtan próbálok meg bunyózni. A legfontosabb, hogy nyerjek, természetesen nagyobb sérülés nélkül" – tette hozzá Erdei.
Madár könnyedén, erőlködés nélkül hozta a súlyát, a 78.5 kilogramm ideális volt számára. „Furcsa, korábban rendre megszenvedtem a súlyommal, most viszont gördülékenyen ment minden. Eddig a mérlegelés után mindig visszamentem a szállodába, ettem-ittam eleget, ezúttal azonban elég volt egy szendvics és két pohár folyadék. Máskor ilyenkor már bőven az egy liter felett jártam... Nem tudom, mi az oka a változásnak, de higgye el, nem bánom, hogy így alakult" – mondta az NS tudósítójának a WBO interkontinentális bajnoka.
Még egy – ugyanakkor kevésbé örvendetes – furcsaság is akadt erre a találkozóra készülve: a piros sarokban Fritz Sdunek helyett Michael Timm állt, hogy adott esetben ő adja a taktikai utasításokat az Universum Box-Promotion öklözőjének. Sdunek ekkor épp az Egyesült Államokban tréningezett a Klicsko fivérekkel, és egy felhozó meccs kedvéért nem repülte át ismét az óceánt.
Mint mindig, ismét előjöttek olyan pesszimisták is, akik azt mondták, a magyar öklöző nem bírja majd a feszültséget és a körvonalazódó világbajnoki címmérkőzése előtti utolsó lépcsőfokban valahogyan elbotlik, ő azonban esélyt sem adott Serdjane-nak és Bayreuthban besöpörte pályafutása tizennyolcadik győzelmét is a profik között.
Az ilyen összecsapásokról, mint ez volt, nehéz mit írni, elvégre még egy menetig sem tartott. Erdei alig egy perc után eltalálta a francia bordáját, aki padlóra került, a bíró pedig elkezdett számolni. Azért nem kellett egyből tízig eljutnia, mivel vetélytársa feltápászkodott és folytatta a küzdelmet. Néhány másodpercig... A következő rohamot ugyanis nem élte túl. Madár ugyan nagyobb ütést nem vitt be a fejére vagy a testére, ettől függetlenül Serdjane térdre hullott, kinézett az edzőjére, majd jelezte, neki ennyi volt a gála...
„Nem tehetek róla, hogy ilyen korán vége lett – sajnálkozott utóbb Erdei Zsolt. – Kicsit többet szerettem volna bokszolni. Amikor bementem a ringbe, az egyik szorítósegédem már mondta, neki úgy tűnik, ellenfelem nem akar bokszolni, és tele van a nadrágja. Sajnos ez érződött is... Az első leütésről még lehet azt mondani, hogy félig-meddig megfogtam, de a második padlózása előtt talán egyetlen valamirevaló találat sem érte. Színészkedés volt az egész. Sajnos az ilyen eseteket nem lehet kivédeni. Ki gondolta volna, hogy aki Veittel nyolc, Brancóval pedig hat menetet bokszolt, ennyire megijed és nem akar bunyózni..."
Madárnak ez volt a második elsőmenetes technikai T.K.O-ja: csak a legelső profi meccsén (2000. december 5-én Hamburgban Philip Houthooft ellen) kerekedett így felül, azóta ezt az esetet leszámítva sohasem! Kicsit túl könnyen jött a siker az ellenállást sem tanúsító, a „csatát" nagyobb ütés beszedése nélkül feladó francia ellen – annyira, hogy ez tulajdonképpen félig elvette a győzelem örömét.
– Az Universum vezetői mondták is, hogy gyorsan megkerestem a meccspénzt, nem kellett sokat kiadni magamból – elevenítette fel a történteket Erdei, miután egyet aludt rájuk. – Ha eltekintünk a másfél órás melegítéstől, akkor tényleg igazuk van. Csak ne kellett volna folyamatosan melegíteni... Először úgy volt, hogy a hatodik párban bokszolunk, aztán a hetedikben, majd a nyolcadikban. Végül a nyolc lett a megoldás, de előtte még egy rövid szünetet is beiktattak. Ettől függetlenül is csalódott vagyok, mert többet szerettem volna bokszolni, többet akartam mutatni. Szerettem volna, ha látják, hogy jó formában vagyok, hogy jól megy a bunyó, hogy jó a súlyom és így tovább.
– Ha a világbajnok González lesz a következő ellenfele, mennyire lehet jó felkészülési mérkőzésnek minősíteni a mostani párharcot?
– Ettől azért mindenki többet várt. Eredetileg nem felkészülési mérkőzésnek szántuk, benne volt a programomban. A másik, nagyobbik lehetőség csak ezután jött, a Serdjane elleni meccs sorsát azonban nem befolyásolta. Csak éppen kár, hogy így alakult.
Közben az Erdeit képviselő Dámosy Zsolt és stábja lassan már egy hetet várt az utolsó igenre, hogy hivatalosan is világgá kürtölhesse: védence január 17-én a Budapest Sportarénában megpróbálhatja elvenni a mexikói Julio César Gonzáleztől a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét.
Reménykedtek, hogy a ZDF igent mond az Universum Box-Promotion ajánlatára, hogy Dariusz Michalczewski legyőzőjének először Budapesten, Madár ellen kelljen kockára tennie a koronáját (a visszavonulási szándékát meggondoló lengyel számára a szabályzat nem engedélyezte az azonnali visszavágót – mint később Fabrice Tiozzo révén nyilvánvaló lett, egyáltalán nem kellett volna újra ringbe lépnie...).
Aztán 18-án egy telefonhívás szertefoszlatott mindent: a német televíziós társaság elutasította a fővárosi rendezvény ötletét. A menedzser elárulta, hogy Peter Hanraths, az Universum Box-Promotion gazdasági igazgatója a kezdet kezdetén azt mondta: a ZDF rábólint a González–Erdei csatára, ezzel nem kell foglalkoznia, csak hozza össze a budapesti gálát...
„Arról mindig is szó volt, hogy a ZDF-nek el kell jönnie Budapestre, be kell járnia a helyszínt, és utána kell véleményt mondania – fogalmazott Dámosy. – Ez azt jelenti, hogy csak akkor nem jöhetett volna össze a gála, ha a Sportaréna mint helyszín, vagy az RTL Klub technikai színvonala nem felelt volna meg neki. Ez mindkettő elég megmosolyogtató, a BS Európa egyik legmodernebb arénája, az RTL pedig eddig is nagyon magas színvonalon közvetített. Emberi számítás szerint tehát összeállt a kép, arról szó sem volt, hogy a ZDF Budapestet mint helyszínt nem fogadja el. Ez csak szép takarózás. Tartok tőle, hogy itt nem feltétlenül Budapest a gond..."
A főszereplőnek kiszemelt Erdei Zsolt sem örült túlságosan a hírnek, de a végletekig azért nem volt elkeseredve. Pedig az is felröppent, hogy egyáltalán ő lehet-e majd González kihívója. („Ha nem, akkor az egy hatalmas pofon lenne a menedzsmenttől Zsoltnak" – vélte a menedzser.)
Később aztán kiderült, hogy ekkora mértékű háttérbe szorításról azért nem volt szó, csak éppen Karlsruhéba vitték a gálát, a főmérkőzést pedig a helyi illetőségű Regina Halmich, a WIBF légsúlyú világbajnoknője vívta. Előtte jöhetett a minket érdeklő párharc.
Január 17-én aztán, noha nem az övé volt a főmeccs, Madár produkcióját az Universumnál is kettőzött figyelemmel kísérték – korábban veretlen bajnokának trónfosztása miatt revánsra vágyott a megtépázott tekintélyű hamburgi bokszistálló, amely a mi fiunktól várta, hogy visszaszerezze a majdnem tíz évig Michalczewski derekát ékesítő félnehézsúlyú övet.
Persze véletlenül sem ígérkezett könnyű ellenfélnek az összecsapásra remek mérleggel (35–1, 22) érkező González, hiszen nem akárkitől, hanem Roy Jones Juniortól kapott ki, és tőle is csak tizenkét menetben (az egy másik kérdés, hogy háromszor volt padlón, és az amerikai úgy játszott vele, mint macska az egérrel).
De hiába: a magyar kihívó az első perctől tökéletesen összpontosítva, a taktikát betartva bokszolt. Olyan Erdeit láthatott ekkor a közönség, akit már régen szeretett volna: egy tanári, az ökölvívás minden műfajában kimagaslót alkotó Erdeit, aki ha kellett, elhajolt, ha kellett, ütött, ha kellett, védekezett. Egyszerűen tökéletesen kontrollálta az eseményeket
Egy világbajnokot nem szoktak ennyire megverni tizenkét menetben. Sőt majdnem csak tizenegy lett belőle, az utolsó előtti felvonás végén ugyanis Madár valami csodás finist mutatott be, és ha van még néhány másodperc, González talán a padlón fejezi be. Így viszont lepontozták a mérkőzést: 118:110, 117:111, 118:110 – felettébb egyhangú adatok. A WBO új világbajnokát attól fogva Erdei Zsoltnak hívták – és bő öt évvel, 11 címvédéssel később sem azért adta át a helyét, mert bárki is megverte volna.
A cirkálósúlyú kirándulását követően (a WBC trónját szerezte meg átmenetileg a nála nagyobb termetű Giacobbe Fragomeni elleni hősies harc árán), valamint a menedzselését – s önmagát is... – leépítő Universummal való szakítása után, immár 31–0, 17-es mutatójával most nekivágott Amerikának, ahol még nagy kihívások is várhatnak rá.
Egyelőre azt reméljük, hogy 20-án Samson Onyango (20–6, 13) partner lesz egy valamivel hasznosabb és látványosabb „bemelegítésben", mint amilyenhez hét éve Serdjane „hozzásegítette"...


1933-ban e napon közölte a Nemzeti Sport, hogy a Svájci Labdarúgó-szövetség megóvta a FIFA-nál a Románia ellen 2:2-re végződő októberi berni világbajnoki selejtezőjét. A helvétek arra a szabályra hivatkoztak, amelynek értelmében keleti szomszédunk (egyébként nyolc magyarral a soraiban felálló) együttesének nem lett volna szabad szerepeltetnie Barátky Gyulát, aki még a folyó évben is a magyar nemzeti csapatban lépett pályára. Az NS mint érdekességet említette meg, hogy a svájci sajtó az óvás ellen volt: azt feszegették a lapok, miért nem óvott a szövetségük még a mérkőzés előtt, hiszen tudhattak a játékos bevetéséről. Végül ettől függetlenül a nemzetközi szövetség helyt adott a kérelemnek, 2:0-val a házigazdák javára írta az eredményt, így a románok már nem lehettek csoportelsők, hiszen 0 ponttal álltak, vagyis a hátralévő áprilisi találkozón hiába verték meg (egyébként 2:1-re) az egypontos Jugoszláviát, már nem érhették utol Svájcot, amelynek az adminisztratív döntés értelmében 3 egysége lett. Utóbbit egyedül a jugók foghatták volna meg, de ők meg ugye elbuktak Bukarestben... A helvétek aztán az olaszországi vb-n előbb felülmúlták Hollandiát, majd a negyeddöntőben – szintén 3:2-re – kikaptak a későbbi ezüstérmes Csehszlovákiától. Attól a csapattól, amely az első körben még a románokat intézte el 2:1-re – merthogy végül ők is ott lehettek a tornán. Mégpedig soraikban Iuliu Baratkyval, aki az előző ősszel nagy viharok közepette tért haza Nagyváradra a Crisana csapatához a Hungáriától, ahol egy év megszakítással összesen öt esztendőt töltött 1928 után, és egyszer-egyszer bajnokságot, kupát és KK-t is nyert a kék-fehérekkel. 1933-ban családi okokból – és nyilván egyéb megfontolások alapján (például hogy 23 évesen hadköteles román állampolgár volt) – visszaköltözött Váradra, ami nem ment könnyen, mert még a FIFA-t is be kellett vonni, hogy rendeződjék a régi és új klubja közötti kiadatási vita. Aztán, mint láttuk, már ott lehetett a '34-es vb-n, sőt majd a '38-ason is, és a 9 magyar válogatottsága után összesen 20-ig jutott román nemzeti színekben, sőt ott már gólt is rúgott, 13-at. A Crisanától három idényt követően Bukarestbe távozott a Rapidhoz, ahol hosszú időt eltöltve a szurkolók egyik bálványává vált (négy kupát is nyert velük), és még akkor is ott maradt, amikor 1940 és 1944 között szülőföldje, Nagyvárad visszakerült Magyarországhoz...
1973-ban e napon a Svéd Labdarúgó-szövetség élesen tiltakozott a FIFA-nál a máltai közönség „minősíthetetlen viselkedése" miatt. Északi vélemények szerint a szurkolók több ízben is megzavarták a két félnek a szigetországban játszott vb-selejtezőjét. A svéd jegyzék a máltai szövetség megbüntetését és stadionjuk betiltását követelte. Az történt ugyanis, hogy a magyarokat is magába foglaló csoport utolsó mérkőzésén a miniállam válogatottja – Bo Larsson hibáját kihasználva, Camilleri révén a 19. percben – váratlanul megszerezte első gólját a kvalifikáció során, és egyúttal a vezetést is. Az egyenetlen és kemény talajú pályával küszködő skandinávokban felrémlett az 1936-os berlini olimpia emléke, amikor megdöbbentő vereséget szenvedtek a „fürge  kis japánoktól" (számukra ez olyan sokk volt, mint nekünk 1924-ben Párizsban az „egyiptomi csapás"), hiszen két találattal kellett nyerniük, hogy kijussanak a németországi vb-re. Ebben még úgy is bíztak, hogy Málta a megelőző években a saját otthonában már csak ritkán kapott ki nagy különbséggel. Most viszont igen rövid időn belül beszedett két gólt is, azaz a vendégek fordítottak. Még a szünet sem jött el, amikor a 39. percben – egy hajszál híján értékesített hazai helyzet után – botrány tört ki a lelátón, kövek és üvegek repültek a pályára, mire a görög Kacorasz játékvezető felfüggesztette a meccset, az NDK-beli ellenőr pedig a játék végleges beszüntetésével fenyegette a rendezőket. Nyolc percig állt a játék, végül amikor továbbment, a bíró tévedésből öt perccel hamarabb lefújta az első félidőt. A másodikban aztán Málta Debono kapussal az élen magasan rácáfolt a papírformára, és kihúzta 2–1-es vereséggel a találkozót, ami azt jelentette, hogy ellenfelüknek pótselejtezőt kellett vívnia az – előző két (barátságos) fellépésükön, Angliától és az NSZK-tól összesen tizenegy gólt kapó, azaz elég rossz formában lévő – osztrákokkal (azt rögtön közölték a látogatók, hogy a kelleténél korábban lezáruló első játékrész matt nem óvnak). A mi együttesünk még júniusban elszállt, amikor a Népstadionban meg kellett volna vernünk Svédországot, ám Bicskei Bertalan egyetlen válogatott bevetésén Edström a 76. percben fejesével egyenlített, így csak 3–3 lett – gyengébb gólkülönbségünk miatt kiestünk, mégpedig veretlenül, mert a két nagy riválisunkkal oda-vissza döntetleneztünk (máshonnan nézve: Illovszky Rudolf kapitány csapata képtelen volt legalább egyszer is legyőzni valamelyiket....). Vetélytársaink pedig azonos módon plusz héttel zártak, és mivel akkoriban még nem számított sem a több lőtt gól (e téren Svédország volt jobb: 15–8 vs. 14–7), sem az egymás elleni eredmények (ez pedig Ausztria javára szólt: 2–0 vs. 2–3), november 27-én a semleges Gelsenkirchenben playoff-meccset rendeztek, amelyet 2–1-re a svédek nyertek meg, azaz végül is megúszták a máltai „botlást". És hogy milyen jó csapatról van szó: a vb-n összesen kétszer kaptak ki – a győztes nyugatnémetektől és a bronzérmes lengyelektől, miközben a döntős hollandoktól nem! –, s a roppant előkelő ötödik helyen értek célba!