Kellemes Karácsony Ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Remélhetőleg mindenkinek meghozza a Jézuska a várva várt eredményeket!
Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Simogatta a levegő, sütötte a nap, öreg lucfenyők, magas jegenyefenyők zúgtak körötte. De a kis fenyő nem örült igazából sem a napnak, sem a szélnek, sem a körötte epret szedő gyerekeknek, akik gyakran megpihentek mellette. Szíve egyetlen vágya az volt, hogy ő is nagyra nőjön, mint társai.
Eltelt egy esztendő , s a kis fenyő egy hajtással magasabb lett, aztán a következő évben még eggyel. A fenyőfák korát a hajtásaikból lehet megmondani.
- Meddig leszek még ilyen kicsi? Ó, ha akkora lehetnék, mint a többiek! - sóhajtotta vágyakozva.
Eljött az ősz, s a favágók is megjelentek. A legmagasabb fák közül kivágtak néhányat, lecsapkodták az ágaikat, szekérre tették és elvitték őket. Vajon hová?
Tavasszal a kis fenyő megkérdezte a fecskéktől és a gólyáktól:
- Ti annyit utaztok! Nem láttátok valahol a társaimat?
Egy öreg gólya bólintott:
- Amikor Egyiptomból útrakeltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbócaik voltak, finom fenyőillatot árasztottak. Alighanem a te társaid lehettek. De a köszönésem nem fogadták, magasan hordták a fejüket.
- Bárcsak nagyobb lennék, én is a tengert járhatnám! - sóvárgott a kis fenyő. - Vajon milyen lehet a tenger! Milyen lehet az utazás? Az idő haladt, s újra eljött a tél is. Karácsony táján favágók jelentek meg az erdőben, s a nagyra nőttek mellett fiatal fenyőket is kivágtak. Ágaikat nem csapkodták le, úgy szállították el őket. A mi kis fenyőnk kiváncsian töprengett:
- Hová viszik őket? Az egyikük kisebb volt nálam, mégis kiválasztották...Mi lesz velük? Hová vitte őket a szekér?
A verebek , akik szívesen pletykáltak bárkivel, rátelepedtek a kis fenyő ágaira, s egymás szavába vágva csiripelték:
- Mi tudjuk! A városban láttuk őket!
- Bekukucskáltunk az ablakon!
- Olyat te még csak nem is álmodtál! Gyönyörűek!
- Teliaggatták őket aranydíszekkel, mézeskaláccsal, s az ágaik hegyén gyertyák fénylenek!
- Aztán? Aztán mi történt velük? - kérdezte reszkető ágakkal a kis fenyőfa.
- Azt már nem tudjuk. Többet nem láttunk! - csiripelték a verebek.
A kis fenyő továbbszőtte magában a történetet a fényességes, feldíszített fenyők életéről. S egyre türelmetlenebbül vágyakozott, hogy egyszer őrá is sor kerüljön, hogy favágók jöjjenek érte, hogy földíszítve egy szoba közepén állhasson...
- Örülj nekünk, hiszen veled vagyunk, szeretünk téged! - kérte a napsugár meg a levegő. - Örülj, hogy itt élsz Isten szabadege alatt. De a kis fenyő nem tudott örülni nekik. Nem is figyelt a körülötte lévőkre, csak vágyakozott, sóvárgott. Minden erejével nőni akart, hogy elkerülhessen az erdőből az emberek világába: árbócnak egy hajóra a tengeren, vagy földíszítve egy lakásba.
Aztán eljött a karácsony, amikor őrá is sor került. Favágók álltak meg mellette, szakértő szemmel nézegették, aztán munkához láttak. Fölemelték a fejszéjüket. - Kínzó fájdalmat érzett a fenyő, s aléltan zuhant le a földre. Ó, most nem tudott a fényes díszekre gondolni, csak arra, hogy el kell válnia a helytől, ahol felnőtt, s el kell hagynia társait, a madárkákat meg a virágokat, akik kicsi korától körötte voltak.
Az utazás sem volt kellemes. Jóformán csak akkor tért magához, amikor két libériás inas egy tágas terembe vitte. A falakon arcképek függtek, a cserépkályha mellett hintaszékek, selyem huzatú heverők álldogáltak, s hatalmas asztalok, hátukon sok-sok játékkal. A terem közepére állították, izgalmában remegve várta, hogy mi történik vele.
Inasok és fehérkötényes szobalányok léptek a szobába, s díszíteni kezdték. Cukorkákat, aranyozott almákat, diókat függesztettek fel ágaira. Piros, kék, fehér gyertyákat erősítettek gallyai hegyére. Zöld tűi között babák ringatóztak, fönn a csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündökölt. Szépségesen szép volt! Gyönyörködve, büszkén tartotta a gallyait.
- Ma este meggyújtjuk a gyertyákat! - mondták körülötte.
A fenyőfának belefájdult a kérge a nagy vágyakozásba, úgy várta az estét. Mi történik még este? Hogyan fokozódik a csoda, ez a szépség? Vajon meglátják-e társai, észreveszik-e a madarak őt majd fölséges pompájában? S a gyertyagyújtás után mi történik vele? Vajon gyökeret eresztve itt áll feldíszítve örökké, vagy még gyönyörűségesebb dolgok következnek?
Eljött az este. Meggyújtották a gyertyákat. Micsoda ragyogás! Csupa csillag tündökölt a tűlevelek között! A fenyőnek beleremegett minden ága a gyönyörűséges izgalomba. Az egyik gyertya le is perzselte a zöld tűit. A szobalányok meg ijedten oltották el a tüzet. Most már vigyáznia kellett, nehogy elfogja ismét a remegés. Pedig félt, szorongott, hogy el ne veszítse valamelyik gyönyörű ékességét: az aranyozott diókat, a fényes papírláncokat, az édességeket!
A szárnyasajtó hirtelen kitárult, s egy sereg gyerek rontott be, a fenyő már azt hitte, földöntik, olyan hevesek voltak. Mosolygó felnőttek követték őket nyugodt léptekkel. A kicsik némán gyönyörködtek egy darabig a fenyőben, aztán ujjongani és táncolni kezdtek. Boldogok voltak. Aztán fölágaskodtak, s apró kezecskéikkel leszedegették a fa kincseit: az ajándékokat, az ezüst- és aranypapírba burkolt finomságokat, az almákat, diókat. A fenyőre ügyet sem vetettek már. Majdnem feldöntötték a nagy ugrálásban.
- Mi lesz velem? Mit akarnak? - töprengett a fa.
Aztán a gyertyák csonkig égtek, s eloltották őket. Egy alacsony kövér embert a fenyőfa alá ültettek, s mesélni kezdett a gyerekeknek. Együgyű Jankóról szólt a meséje, aki lebucskázott a grádicson, aztán becsületet nyert, s elvette feleségül a királykisasszonyt. A kicsik kérték, hogy Mákszem Matyiról is meséljen még a kövér ember, de már késő volt, aludni küldték őket, nem teljesült a kívánságuk.
A fenyőfa nem tudott aludni. Egész éjjel virrasztott. A mesén töprengett, s az embereken, mindazon, ami vele történt. Úgy gondolta, ha egyszer ő is lebucskázik a grádicson, ő is királykisasszonyt kap feleségül. A nagy töprengésben észre sem vette, hogy újra reggel lett. Újra inasok és szolgák léptek melléje. Azt hitte, újra feldíszítik, de nem ez történt. Megfogták, s fölvonszolták a lépcsőn a padlásra, s ott egy elhagyott pókhálós sarokba állították.
- Mit csináljak ebbben a sötét zugban? - suttogta elkeseredve.
Napok teltek, napok múltak, s őrá ügyet sem vetett senki.
- Kinn tél van, fagyos föld. Biztosan a tavaszt várják, és akkor újra elültetnek - reménykedett. - Csak ne lennék olyan nagyon egyedül! - sóhajtotta.
- Cin-cin!- merészkedett elő egy kisegér, aztán a többiek is előbújtak. A fenyő ágai közé surrantak, s körülszimatolták. Kíváncsiak voltak, faggatták, kiféle-miféle szerzet ő, honnan jött.
A fenyő mesélt nekik az erdőről, a napsugárról, a madarakról. Elmesélte az addigi életét.
- De boldog lehettél! - cincogták áhitatosan az egerek. - Majdnem olyan jó lehetett ott az erdőben, mint az éléskamrában!
A fenyő már egészen másképp gondolt eddigi életére: megsajdult a szíve. Most kezdte sejteni, mennyire szép volt szabadon élni a társai között, a madarak, bokrok, virágok kedves társaságában. Aztán mesélt az egereknek a karácsonyestéről, mikor őt a terem közepére állították, s gyönyörűen földíszítették. Mesélt Együgyű Jankóról is, akiről a kövér embertől hallott. Az egerek szájtátva , áhítatosan hallgatták a történeteit.
A padlás zugaiból két patkány is előmerészkedett, s beültek az egerek közé, a fenyő meséit hallgatni. Újabb meg újabb történeteket követeltek tőle, de ő nem tudott mást mondani, hiszen csak ennyit ismert a világból.
- Nyomorúságos mese ez! - legyintettek a patkányok, s otthagyták. Lassan elmaradoztak a kisegerek is. Nem volt már senki, aki meghallgassa, akivel beszélgessen.
- Mikor leszek újra boldog?- sóhajtotta a fa.
Egy reggel emberek jöttek a padlásra, félretolták a ládákat, s egy szolga levonszolta az udvarra. Nem mondhatni, hogy szelíden bánt vele, durva és nemtörődöm volt minden mozdulata. Mégis ujjongott a fenyőfa lelke, mert amikor levonszolták a lépcsőről, megérezte az üde levegőt, a simogató napsugarat, látta a kertben viruló rózsákat, a cikázó fecskéket.
- De jó élni! - örvendezett, s nyújtózkodott egyet, de jaj, megsárgult és elszáradt minden tűlevele, minden mozdulatára fáradtan peregtek le a földre.
Csalán és gaz között hevert az udvar sarkában. Hajdani pompájából, szépséges büszke tűleveleiből nem maradt már semmi. Csak a csúcsán tündöklött a karácsonyesti aranycsillag. Az udvaron gyerekek játszottak. A legkisebb arrafelé szaladt, ahol a fenyő hevert, és fölkiáltott:
- Nézzétek, mit találtam ezen a csúnya, vén karácsonyfán! - azzal leszakította a fáról a csillagot. A száraz ágak reccsenve jajdultak, amikor a kisfiú vigyázatlanul rájuk lépett, a csontjukat törte.
A fenyőfa elnézte a virágzó kertet, s szégyenkezve nézett végig magán. Szeretett volna visszabújni a sötét padlás zugába, hogy ne is lássa senki csúfságát, hervadását. Aztán az erdőre gondolt, az ifjúságára, a karácsonyestére, a kisegerekre, akik gyönyörűséggel hallgatták meséit.
- Elmúlt minden! - szorította össze szívét a fájdalom. - Miért is nem örültem mindennek akkor, amikor még volt? Most már késő! Késő, késő!
Jött egy fejszés ember, s tűzifává aprította a fenyőt. Jókora nyaláb lett belőle. Tűzre vetették, recsegve-ropogva égtek a gallyak. Minden kis ága újra emlékezett, mielőtt elemésztették volna a lángok. Még egy utolsót jajdult minden kis darabja, aztán csönd lett. Egy marék hamu maradt belőle.
A gyerekek tovább játszottak az udvaron. A kisfiú mellére tűzte az aranycsillagot, a fenyőfa legszebb ékességét. Hol volt már a karácsony este? Vége volt már régen annak, s vége a fának, vége a mesének is. Vége, vége - minden mesének ez a vége.
Átdolgozta: Csorba Piroska
írta: jazsoli5, 2008. júl. 22. 7:37 - címkék: mese és kategóriák: Karácsonyi mesék,történetek - még nincsenek kommentek
A védő felhívta Puyolt és Xavit, és nem érti az UEFA büntetését a kiállítások miatt
Ramos: Ne mondják, hogy szét akartam aprítani Messit!
Sergio Ramos, a Real Madrid védője arra kérte klubja vezetőit, hogy nyilatkozhasson az újságíróknak az el clásicón történtekről, és a védő a sajtótájékoztatón elmondta, nem akart sérülést okozni Lionel Messinek, és már beszélt Carles Puyollal és Xavival.
 |
| Ramos Puyolnak is nekiment (Fotók: Action Images) |
Xabi Alonso rövid meccs utáni értékelése után Sergio Ramos beszélt először a Real Madrid játékosai közül az 5–0-ra elbukott el clásico után. A védő nem érti, hogy miért foglalkozik mindenki a Lionel Messi elleni szabálytalanságával.
„Annak ellenére, amit hallani lehet, rosszul érzem magam. Egy belépő miatt nem kellene azt hallanom állandóan, hogy szét akartam aprítani Messit. Senki sem állíthatja, hogy a karrierem alatt bárkinek sérülést okoztam. Messi nagyon gyors futballista, én pedig hibáztam, de nem akartam sérülést okozni. Senki sem lép pályára ilyen céllal, legyen szó az én csapatomról vagy a riválisról" – mondta Ramos.
„Tőlem mindenki sokkal többet vár. Voltak más csaták is, mint Valdésé és Ronaldóé, vagy Pepéé és Puyolé. Láttam a visszajátszásokat, és a cipőmmel el sem találtam Messit, csak a bokámmal, Lass nagyobbat kapott nála. Nem vagyok büszke arra, amit a meccsen csináltam, de rengeteg más szabálytalanság történt még, mégis mindenki erről beszél" – tette hozzá a védő, aki elmondta, bocsánatot kért Carles Puyoltól, akit meglökött.
„Vannak gesztusok, amelyek nagyon rosszul esnek, ha az ember a vesztes csapat tagja – mondta Ramos Gerard Piqué mutogatásáról. – Mindenki felelős a saját tetteiért, és nem szabad elfelejteni, hogy a futballban sok minden megváltozhat egyik pillanatról a másikra. Volt egy kis összezördülésem Puyollal és Xavival, de az első dolgom az volt, hogy másnap felhívtam őket, mivel a barátaim a válogatottban. De mindenki szabadon azt tehet, amit akar."
Ramos elárulta, a klub döntése volt, hogy a játékosok közül csak Xabi Alonso nyilatkozzon az el clásico után, mivel felfokozott idegállapotban meggondolatlan dolgokat mondhattak volna az újságíróknak. A védő hozzátette, nem érzi jogosnak az UEFA büntetését a BL-ben történtek miatt, és jól teszi a Real, ha fellebbez a döntés ellen, amelyet az Ajax elleni meccsen történtek miatt hozott az európai szövetség, amikor Ramos és Xabi Alonso kiprovokálta második sárga lapját.
Ramos elmondta, „a Real Madrid történetében voltak szép és rossz pillanatok, de a klub mindig továbblépett. Még nem veszett el a bajnoki cím, csak három pont. A Barcelona nagyszerű meccset játszott, gratulálni kell neki, nekünk pedig semmi nem jött össze."
 |
| A spanyol válogatott védő (balra) piros lapot kapott ámokfutása után forrás: NSO |
Az ukránok akár már most bebiztosíthatják a továbbjutásukat, a hajdúságiak első pontjukra hajtanak
Metaliszt Harkiv-Debrecen - ÉLŐ!
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a pont nélkül álló Debrecen Harkivban, az ukrán Metaliszt otthonában lép pályára (19.00, tv: Story Tv4). A találkozót a Nemzeti Sport Online-on hagyományos online-tudósításban, és folyamatosan frissülő, élőképes cikkben is figyelemmel követheti!
 |
| A DVSC-játékosok (pirosban) annak tudatában lépnek pályára Harkivban, hogy pontszerzésük bravúrszámba menne (Fotó: Mirkó István, NS-archív) |
A hétpontos Harkiv akár már most bebiztosíthatja továbbjutását – ehhez azonban arra is szüksége lenne, hogy a holland PSV ellen pályára lépő olasz Sampdoria nála kevesebb pontot szerezzen a játéknapon –, ellenben Herczeg András együttese továbbra is első pontjáért küzd, illetve megpróbálhat revánsot venni az első mérkőzésen, Budapesten elszenvedett 5–0-s, kiütéses vereségért.
Elkezdődött a mérkőzés!
A MÉRKŐZÉS ONLINE-TUDÓSÍTÁSÁT ITT ÉRHETI EL!
| Metaliszt: Sztarcev – Villagra, Obradovics, Gueye, Psenyicsnyih – Bordian, Valjajev, Edmar – Oleinik, Devics, Cleiton. Vezetőedző: Miron Markevics |
| Debrecen: Malinauskas – Bernáth, Simac, Mijadinoszki, Laczkó – Varga J., Kiss Z. – Bódi, Szakály, Czvitkovics – Kabát. Klubmenedzser: Herczeg András |
